Húsvéti Küldetés: mi már nagyon készülünk

Már csak két hét van hátra Húsvétig, mi optimisták vagyunk, és nagyon készülünk a családi tojáskeresős programunkra, a Húsvéti Küldetésre. Már elkészültek a tojások és haladunk a feladatokkal is, jövő hétvégén tesztelünk!

A küldetés egy klasszikus kincskereső program, amely során a gyerekeknek Nyúl Béla elveszett tojásait kell megtalálniuk, minden megtalált tojásért meglepetést kapnak. A történelmi Várnegyed tökéletes helyszín a küldetéshez, de ne lepődjetek meg, ha Tárnok és Úri utca helyett Zebra és Elefánt utcákat találtok, ez mind a játék része.

Március 26-án fog kiderülni, milyen járványügyi szabályok lesznek érvényben Húsvétkor, mi abban bízunk, hogy nem lesz szigorítás, és a szabadtéri programok továbbra is engedélyezve lesznek. Minden küldetésünk privát, a csapatok egymással nem találkoznak, igyekszünk törekedni a maximális biztonságra. Emellett persze fertőtlenítünk, maszkot hordunk és távolságot tartunk 🙂

Amennyiben a program a szabályozások miatt nem kerülhet megrendezésre, úgy természetesen visszautaljuk a foglalási díjat. Illetve rugalmas lemondási szabályzatunk lehetővé teszi, hogy maximum 72 órával a küldetés kezdete előtt bármilyen okra hivatkozva lemondjátok a foglalást, anyagi következmények nélkül.

A küldetés április 2. és 5. között foglalható, még vannak szabad időpontjaink. Kérdezz minket bátran, ha további információra lenne szükséged. Húsvéti Küldetésünket ajándékutalvány formájában is megvásárolhatod, ha valakit szívesen meglepnél egy szuper kalanddal.

Közzétéve: bphelyszinelok

Imádjuk a rejtélyeket, és imádjuk Budapestet. Kültéri kincskeresés és nyomozás Budapesten. Legyél te is helyszínelő!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s